Egy férfi meghalt a birminghami késelésben
A rendőrök megerősítették, hogy egy férfi meghalt, ketten súlyosan és még öten megsérültek a vasárnap hajnalban a Birminghamben történt késelés során.
A rendőrök megerősítették, hogy egy férfi meghalt, ketten súlyosan és még öten megsérültek a vasárnap hajnalban a Birminghamben történt késelés során.
Olyan ez, mint Mohamed és a hegy esete. Ha a Magyarországon élő kínai gyerekek nem tudnak kiutazni Kínába a nagyszülőkhöz a nyáron, akkor a kínai kultúrát kell elhozni nekik ide, a X. kerületbe. Márpedig a nagyrészt Kőbányára összpontosuló kínai kolónia legfiatalabbjainak körülbelül a kétharmada nem tudja a szünidőt hétezer kilométerrel odébb tölteni. Nekik találta ki a Guanghua nevű iskola a kőbányai nyári tábort.
Végigkóstoltuk a Monori Center mögött megbújó kínai streetfood-piac kínálatát. Ettünk ördögien csípőset, grillezett tengeri herkentyűket és gyömbéres pacalt is. A sörsátras piac ötletgazdáitól megtudtuk, honnan érkeznek Kőbányára a kínai gasztronómia alapelemei, és hogy képzelik el a Mázsa téri Chinatown jövőjét.
Felesleges ragozni, és jelzőket dobálni: az egyik legnagyobb élő színész, Jack Nicholson betöltötte a nyolcvanat, ennek apropóján idézzük fel a színész botrányoktól, filmtörténeti pillanatoktól, és egyéni tragédiáktól sem mentes életének néhány emlékezetes epizódját.
A Kaliforniai álom élénk színekben pompázó, limonádéillatú világa csak az egyik arca az Álomgyár otthonának: az elmúlt évtizedekben bőven találkozhattunk Los Angeles szürreális, kapzsi, magányos oldalával is. Tarantino szokatlanul realista, Polanski velejéig korrupt, a Coen tesók klausztrofób mesét álmodtak a városról, miközben Ryan Gosling kaszkadőrként, Tom Cruise bérgyilkosként, Kevin Spacey pedig nyomozóként szelte át a várost.
Gyermekkorát a krakkói gettóban töltötte, felnőttkora nagy részét pedig száműzetésben - egy 13 éves kislány megrontásáért körözik Amerikában, ezért Párizsban telepedett le. A hatvanas évek végén feleségét, Sharon Tate-et meggyilkolta Charles Manson bandája, amikor a nő 8 és fél hónapos terhes volt. Mindezek ellenére nem állt le a filmezéssel, és még a huszonegyedik században is rendezett egy instant klasszikust. 1933. augusztus 18-án született Roman Polanski.